Útikalauz

Nézd meg a Földet az űrből: 6 órán keresztül utazhatsz 30 km magasan az új “űrballonnal”

Az űr mindig is lenyűgözte a fiatalokat és az időseket egyaránt, de az űrbe való utazás minden bizonnyal eddig csak néhány szerencsés, évekig edzett űrhajós számára adatott meg … eddig!?

Az elmúlt évtizedben több vállalat is belevágott a magánpolgárok számára indított űrrepülési üzletágba. Általában ezek mind a nagy milliomosok kívánságaiból született (Elon Musk, Space X, aki nemrégiben indította első űrhajóját emberrel a fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra, de Richard Branson Virgin Galactic vagy Jeff Bezos (Blue Origin) is ígérnek olyan utazásokat, amelyet csak a hozzájuk hasonló milliomosok zsebei bírnak csak el.

Most itt egy új vállalat, úgy hívják Space Perspective, ők szeretnék egy kicsit demokratikusabbá tenni az űrutazás hihetetlen élményét. A vállalat azt ígéri, hogy legfeljebb 8 embert (plusz a pilótát) elvisz egy 6 órás útra, a földtől mintegy 30 km távolságra, ésszerűbb áron, mint amit a versenytársak eddig kínáltak, azonban ez még mindig körülbelül 125 000 dollárba kerül majd.

A szállítóeszköz egyfajta “űrléggömb”, melyhez egy nyomás alatt álló kapszulát kapcsoltak, amely lehetővé teszi, hogy elérje a Föld légkörének külső szélét, ahonnan tág szemekkel nézhet le a bolygónkra.

 

Az innovatív repülés élménye a kényelemmel párosul, ami kifejezetten szokatlan az eddigi űrutazásokat ismerve: nagy ablak és egy átlátszó kupola mely 360 ° -os kilátást kínál, és nincs szükség kényelmetlen űrhajós ruhákra, még egy bár, és egy fürdőszoba is belefért, és természetesen elengedhetetlen az internetkapcsolat is, hogy rendkívüli kalandunkat élőben közzétehessük a közösségi médiában!

 

A hőlégballon a Kennedy Űrközpontból száll fel, és 6 óra repülés után landol majd a nyílt tengeren, ahol majd egy hajó várja, hogy visszavigye a szárazföldre.

Az első felszállást a tesztek után 2021-re tervezik.

Ha érdekel téged ez a repülés, már foglalhatsz is az Space Perspective weboldalán!

Itt egy kis kedvcsináló hozzá.

0